Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: “Nem csak Spanyolország szenved ezen a vb-n”!

A Marokkó ellen az utolsó pillanatokban a spanyoloknak pontot mentő Iago Aspas a következőképpen értékelte a “vörös fúria” eddigi világbajnoki teljesítményét.

(Kép: marca.com)

“Nehéz helyzetben voltunk, hiszen tudtuk, hogy Portugália győzelemre áll. Fontos volt a számunkra, hogy a csoport élén végezzünk. Örülünk, hogy ezt a döntetlennel is el tudtuk érni.” – Kezdte a Celta Vigo kiválósága meccs utáni nyilatkozatát.

“Ezen a világbajnokságon nem csak Spanyolország szenved, elég csak megnézni az élcsapatokat, mint Argentína, Németország, vagy Brazília. Ugyan nem vigasz, de nem mi vagyunk az egyetlenek.” – Folytatta Aspas, aki elmondta, borzasztóan boldog, hogy gólt tudott lőni, először egy világbajnokságon, ráadásul ezt a találatot a családja élőben láthatta.

A spanyol támadó röviden előretekintett még az Oroszország elleni nyolcaddöntőre is. “Oroszország a házigazda, nagyszerűen kezdte a tornát. Erős csapatuk van, és bár kikaptak Uruguay-tól, de nem felejthetjük el, hogy jó néhány helyen változtattak az összeállításon. Nehéz meccs lesz.” – Így Iago Aspas.