Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Niké Liga: a hajrában harcolta ki a győzelmet a DAC – videóval

A szlovák bajnokság (Niké Liga) rájátszásának második fordulójában az FC DAC 1904 együttese a Zsolnát fogadta…

 

A rájátszás első fordulójában vereséget szenvedő FC DAC 1904 nagy csatában tudott javítani, miután 2-1-es győzelmet aratott a Zsolna ellen a MOL Arénában. Az első játékrész nagy részében a hazai csapat támadott, azonban érvényes gólt nem tudott szerezni, kizárólag egy meg nem adott találatig jutott Koné révén, így aztán az első félidő gól nélküli döntetlennel zárult. A DAC a folytatásban is nagy lelkesedéssel ment előre, ennek eredményeként az 53. percben már sikerült érvényes találatot szerezni, miután Vitális szögletét Trusa csúsztatta tovább, majd Mateus Brunetti fejelte a hálóba. A nehezen megszerzett előnynek nem sokáig örülhettek a szerdahelyiek, ugyanis tíz perccel később Jan Minarik lőtt Popovic kapujába, kiegyenlítve a találkozó állását. A hazai csapat tovább rohamozott a vezetésért, amely végül a 78. percben összejött, Gouré labdaszerzését követően Matej Trusa értékesítette a kínálkozó lehetőséget. Bár a hajrában a zsolnaiak előtt több komoly lehetőség adódott, nem tudtak újból egyenlíteni, így a DAC megtartotta egygólos előnyét a hármas sípszóig, és fontos három pontot gyűjtött be.

A csallóközi együttes ezzel a sikerrel megerősítette a negyedik helyét, és négy pontra megközelítette a második pozíciót elfoglaló Zsolnát. A DAC fiatal magyar játékosai közül Csinger Márk végig játszotta a mérkőzést, Vitális Milánt pedig a 97. percben cserélték le.

FC DAC 1904 – Zsolna 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Brunetti (53.), Trusa (78.), ill. Minarik (63.)

A felsőházi rájátszás aktuális állása

Az állást biztosítja a Sofascore