“Azért megyek Marokkóba, hogy megnyerjem a világbajnokságot…”

Őszi Ádám
Őszi Ádám
újságíró, 2018 november 30. 10:07

A marokkói Marrákes ad otthont december 10-16-ig a harmadik footgolf világbajnokságnak. A magyar csapat huszonkét fővel képviselteti magát a vb-n. Sorozatunkban decemberig ábécé sorrendben mutatjuk be a válogatott keretet.

Amikor 2010-ben ki lehetett próbálni a footgolfot, Tajtyi Róbert az első játékosok között volt, aki Magyarországon golfpályán focilabdába rúgott – “Nem sokkal később be kellett fejeznem a nagypályás focit és utána egyértelmű volt számomra, hogy ezzel szeretnék foglalkozni” – mondta a kezdetekről. Ez pedig olyan jól sikerült, hogy Robi részt vett a 2012-es és 2016-os vb-n, valamint a tavalyi csapat Európa-bajnokságon, most pedig a marokkói seregszemlére készül.

“Nagyszerű, hogy ott lehettem és lehetek ezeken a világversenyeken, de ettől még nem vagyok jobb vagy rosszabb másoknál. Persze, jó belegondolni, hogy ezekre sikerült eljutnom – felelte arra a felvetésre, milyen érzés, hogy az eddigi összes nagy világversenyen szerepelhetett. Bevallása szerint talán a legnehezebb most volt kvalifikálnia, mivel bő két éve Spanyolországban él családjával – Egyrészt amikor lehetett, hazautaztam, másrészt környező, dél-európai versenyeken gyűjtögettem a ranglistapontokat.”

Így tett például legutóbb Marokkóban, amikor a ötven szenior játékos között, komoly hullámvölgyből kijőve lett harmadik – “Komoly edzésmunkát elvégezve érkeztem Marokkóba, ahol az első nap után 22. voltam. Elkezdtem kapaszkodni és a második játék után már hatodik helyen álltam és a záró nap után a dobogóra állhattam.”

Robi régóta foglalkozik a játék sportpszichológiai részével, amire elmondása szerint nagy szüksége lesz a vb-n is – “A tanult technikák, módszerek akkor érnek valamit, ha a pályán elő tudom hívni őket. Sok verseny van már a hátam mögött, mindig figyelem az ellenfeleket, mit lehet tőlük tanulni. Hamarabb felállok ma már nehéz szituációkból, mint korábban. Ebben nagy szerepe van a feleségemnek, aki folyamatosan támogat és a vb-n is mellettem lesz. Tudja, hogy adott szituációkban mire van szükségem. Nagyon hálás vagyok a hozzátartozóimnak, hogy folyamatosan segítenek. Ha pedig nagyon rossz kedvem van, elég csak a fiamra gondolnom, és máris felvidulok.”

Meglátása szerint hatalmas a fejlődés, amin a sportág ilyen rövid idő alatt végigment és erős irányítással lehet csak igazán sikeres úgy, hogy egyben játékosbarát is maradjon – “Rengeteget fejlődött az egész sport, minden hétvégén lehet már versenyt találni a világon. Számomra örömteli, hogy a szervezők a világbajnokságon szenior korosztályban is hirdetnek majd világbajnokot. Ez ugyanis valahol a kiöregedett futballisták sportja vagy részben az lehet. Én pedig azért megyek Marokkóba, hogy megnyerjem a világbajnokságot, nem csak megfelelni vagy helyt állni akarok a harmadik világbajnokságomon.”

Út Marokkóba cikksorozatunk további részei

1. rész: Ujvári Izabella
2. rész: Dreilinger Andrea
3. rész: Albert László
4. rész: Bacskai Bence
5. rész: Balázsi Csaba 
6. rész: Bíró László

7. rész: Bogár Krisztián
8. rész: Czirbus Tamás

9. rész: Flink János
10. rész: Gelencsér Gábor
11. rész: Hinora Ferenc

12. rész: Juhár Tamás
13. rész: Karakas Attila
14. rész: Lengyel Béla
15. rész: Mayer Zoltán
16. rész: Molnár Arnold
17. rész: Németh Gábor
18. rész: Papp Péter
19. rész: Podusil György
20. rész: Simonyi Gábor